Ünnepi műsorral avatták fel kiállításunkat Üllőn

A Pest vármegyei kisváros hivatalos március 15-i ünnepélye adott alkalmat a Minden magyar számít! kiállítás megnyitójának, melyen Kissné Szabó Katalin polgármester is beszédet mondott.

Az üllői önkormányzat március 15-i ünnepségének műsora méltóképpen állított emléket Hőseinknek. A résztvevők elsőként az Árpád Fejedelem Általános Iskola tanulói előadásában az Itthon a legjobb című dalt hallhatták Dely Dorina tanuló közvetítésével, Plutzer Gábor tanár úr vezénylete mellett. Ezt követte Juhász Gyula: Március idusára című verse a 6. osztályos Juhász István adta elő, felkészítő tanára Gáspárné Molnár Mónika volt.

Kissné Szabó Katalin, a város polgármestere ünnepi beszédében kiemelte: 1848-49 története ma már a magyar nemzeti mitológia meghatározó jelentőségű fejezete.

A Williams TV felvétele az ünnepélyről

A Kanavász Színház és a Csepp Színházi Társulat művészeitől az erre az alkalomra készített ’48 másképp című történelmi performansz előadást láthattuk, melyet Szabó Zselyke rendezett. A produkció során közreműködött Mr. Basary, Magyar Örökség Díjas előadóművész és Gyuris Rita előadóművész.

Az ünnepségre az Üllő Kenderes Hagyományőrző Egyesület összeállított egy Küküllőmenti táncok c. műsort, amelyet nagyon látványosan, színvonalasan előadtak, majd Pomázi Zoltán gitáros-énekes előadásában meghallgathattuk az Összetartozunk című dalt. A programok után Dr. Hetzmann Róbert, a Patrióták elnöke ünnepélyesen megnyitotta a „Minden magyar számít- a Kárpát-medence arcai” című kiállítást, amely a Jogar Alapítvány főszervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulhatott meg.