Erdélyi körúton járt a Magyar Moldva
Kolozsváron és Nagyváradon is bemutatták Domonkos László csángóföldi útjáról szóló, a Jogar Alapítvány gondozásában megjelent könyvét, amely közérthetően összegzi azt a tudást, amire szükségünk van ahhoz, hogy megismerjük a Kárpátokon kívül élő magyarok múltját és jelenét.
Május 8-án hétfőn este Domonkos László író volt a kolozsvári polgári esték vendége, aki a moldvai csángók múltját és jelenét feltáró kötetét mutatta be igen előkelő helyszínen, a kincses város főterén, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében. A rendezvényt Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partnerségben szervezte meg. A Polgári Magyarországért Alapítvány által is támogatott estet Grezsa Csaba főkonzul nyitotta meg.
Kedden Nagyváradon, a Lorántffy-központban folytatódott Domonkos László könyvének erdélyi bemutatója. A partiumi magyarság központjában is népes közönség hallgatta az írót Moldvában szerzett tapasztalatairól a Magyar Polgári Egyesület (MPE) által létrehozott Polgári esték nevű rendezvénysorozat keretében. A kötetet Nagy József Barna, az MPE vezetője méltatta, az eseményt megtisztelte személyes jelenlétével Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. A könyvbemutatón köszöntötték a művet kiadó Jogar Alapítvány képviselőjét, majd moldvai csángó népdalokat adtak elő Árkosi Julianna és Szilágyi Ágnes zenetanárok, valamint Márkus Zoltán kántor, karnagy.
Domonkos László a Jogar Alapítvány munkatársaival 2022 nyarán a moldvai csángók egész szállásterületét bejárta. Az irodalmi riport és az esszé műfaját keverve írta meg tapasztalatait, de közérthetően bemutatja a moldvai magyarság gazdag történelmét is. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megjelent Magyar Moldva összegzi számunkra azt a tudást, amire szükségünk van ahhoz, hogy megismerjük a csángómagyarok múltját és jelenét. A nagy sikerű kötetet legközelebb június 1-jén Egerben, majd június 2-án Szentendrén mutatja be a szerző.
Jogar Alapítvány, 2023. május 13.
Fényképek: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács